Jött a Mikulás :)

Ma reggelre itt "járt" a Mikulás nálunk. Egy kedves barátunk felajánlotta, megveszi az ajándékokat a gyerekeknek. Nagy hála volt/van bennem ezért, de elsőnek nem tudtam mihez kezdjek vele. Szerintem a szolgálatom során, nem volt még velem ilyen.

Elgondolkoztam, hogy mit szabad ilyenkor mondani, mit vegyen? Végül eldöntöttem! Csakis olyat kérek, amit mi is megvennénk nekik. Sokat gondolkodtunk rajta, de egy kivételével, mindegyik azt kapta, amit én ajánlottam. Ezt nem azért írom most le, mert a feleségem ne ajánlott volna jó dolgokat, de a ma reggeli megélésemhez fontos elmondani. Egy kicsit izgultam, melyik mit fog szólni az ajándékhoz. Vajon melyik akarja majd kikapni a másik kezéből a játékot? Vagy ki fog irigykedni arra, amit a többiek kaptak? Ehhez hasonló kérdések jutottak eszembe. Reggel nem történt semmi ilyesmi. Csak azt láttam, mindenki örül annak, amit kapott. Megnézi, mi lapult a másiknak a csomagoló papír alatt, de nem akarja elvenni. Csodálatos volt! Később, mikor mindenki, akinek intézményben, munkahelyen kellett lennie ott volt, elgondolkoztam kicsit. Hogyan volt ez lehetséges? Ez biztos nem rajtunk múlt! Rádöbbentem, szinte a szívembe döfött a felismerés, ez csakis Isten lehetett! Az ajándékokat nem mi választottuk ki valójában, mert Ő súgott nekünk, vezetett rá minket. Bámulatos felismerés! De valami nem hagyott nyugodni! Egyszer sem úgy ültem le, hogy előtte kértem volna a Szentlelket, vezessen ebben (is). Rájöttem, itt nem történt más, csak időt töltöttem Istennel. Csendben vele voltam, ráhangolódtam. Így észrevétlenül cselekedtem meg azt, amit Ő szeretett volna. Annyira szürreálisnak tűnik a dolog és mégse az. Foglalkoztatja, mi van a gyerekeimmel, minek örülnek, minek nem és örömet akar nekik okozni. 

Igyekszem őket arra nevelni, legyen egy személyes istenkapcsolatuk, hiszem, ez sikerülni fog. Az ilyen rövid kis történetek által is, mikor elmesélem nekik. Természetes csak azután, mikor túl vannak az első sokk élményen, hogy a Mikulás egyáltalán nem létezik.