Vonzásban

Reggel zizeg a telefon, beindult az ébresztő. Ez a reggel lehet inkább hajnal. Fél öt van, a telefon pedig kitartóan jelez, ideje felkelni. A testem rögtön szól, ne tedd, aludj még! Úgy döntök, most maradok az ágyban, alszok még egy kicsit. De valami nem hagy! Az ébresztőt teljesen kinyomtam, viszont belül a lelkem kiált. Menj! Egy kicsit még viaskodok a testemmel és a lelkemmel, de eljön a pillanat, amikor már nem bírom tovább. Felkelek és engedek az Ő vonzásának! Az Ő jelenlétének! Megint egy hajnal, amikor felkelek, hogy Vele legyek, amikor engedhetem, az érzelmeim a felszínre törjenek az Ő jelenlétében. Nem kell félnem mit szól hozzá, mert a feleségem nem ismer annyira mint Ő. Neki nem kellenek szavak, de azért meghallgat, ha valamit mondanék. Szeretettel teli jelenlétével körbevesz! Vonz! Egyre közelebb Magához! Ez az, amiért nem tudok ott maradni az ágyban. A késztetés, hogy lemaradok Róla. Milyen paradox helyzet. Hisz Ő mindig velem van, mégis hajnalban valami más. Akkor nem a megmaradt időt adom oda, nem este az utolsó tíz percemet, hanem a zsengélyét. Ekkor még nincs tele az agyam a napi rohanással vagy azokkal a gondolatokkal, mit kellett volna aznap másképp csinálnom. Ilyenkor még az agyam nem is igazán kel fel. A lelkem az, ami ébren van. Talán most tapasztalom meg, amiről a 63 zsoltárban olvashatunk: "Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok. Téged szomjaz a lelkem, utánad sóvárog a testem, puszta, úttalan, víztelen vidéken." Ez a sóvárság, ami mégis arra késztet keljek fel. És megteszem, mert enélkül nem indul jól a nap. Valami kimarad. Van bennem egy gondolat, amit nagyon nehéz megfogalmaznom. Az elmúlt évben sokat foglalkoztam az adakozással. Ilyenkor mindig a pénzre és az anyagi javakra gondolunk. Ugye, ilyenkor talán rengeteg kifogást hozunk fel, miért nem adakozunk, miért nem fektetünk be Isten tervébe. Viszont úgy érzem, van egy olyan dolog, ami nem kerül pénzbe, mégis számtalan mennyiségű érvet hozunk fel ellene. Ez az időnkből való adakozás! Nyáron a táborunkban az egyik testvér a tizeddel kapcsolatosan mondott egy tanúságtételt. Azt mondta: "Amióta az időmből is tizedet adok Istennek, mindenre van időm." Tizedet adni az időnkből, ez igazából nem kerül pénzbe. De a tized mit is jelent? Azt, hogy a zsengélyét adjuk oda a javainknak, az időnknek. Most engedjük el a tized mennyiségét, egy napra lebontva az több, mint 2 óra lenne az időnkből. Kezdjünk el annyit adakozni az időnkből Istennek, amennyit az elején tudunk. Ez lehet akár csak 10 perc is, de az az időnk zsengélye legyen, vagyis reggel, miután felkelünk. Lehet az elején nehéz lesz, akár fárasztó is, de megéri. Isten válaszolni fog erre, ahogy a lelkünk is reagál rá. A mélyen szunnyadó belső vágy felébred Ő utána. Ez a vágy, ahogy erősödik, egyre könnyebb lesz felkelni és egyre több időt akarunk majd Vele együtt tölteni.